GDPR

GDPR-unk létrehozásakor az egyszerűségre törekedtünk. Ha megjelensz bármilyen club-os rendezvéneny azzal automatikusan elfogadod, hogy bármikor készülhet rólad fotó, videó vagy bármi amit közzé is tehetünk. 

Társaságunkban megtalálható gyakorlatilag a teljes 123-as paletta, a kombitól a kupéig, a benzinestől a dieselig, a pirostól a zöldig. Sokan közülünk már az újabb típusok felé is eltolódtak, akadnak 190-esek és 124-es járművek is.

AUTÓINK
  • Grey Facebook Icon

© 2019 Mercedes Benz W123 Club Hungary. A régi weboldal ide kattintva érhető el.

Csillagtúra

"HORVÁTORSZÁG - BOSZNIA - SZARAJEVO"​

Szombat reggel elindultunk Balkáni körutunkra. Eszék felé hagytuk el az országot, átvágtunk a csipetnyi Horvátországon, és megérkeztünk Boszniába, ahol a lassan, egyre kanyargósabb úton Szarajevó felé vettük az irányt. Az út első része dimbes-dombos, a házak a polgárháború emlékét őrzik, az emberek továbbra is szegénységben élnek. Ahogy haladtunk, a táj nem sokat változott, a kilométerek pedig csak lassan csökkentek uticélunk felé a 80-as korlátozású főutakon, tele nyergesvontatókkal és rengeteg bográcsozó rendőrrel. Sajnos elnéztem egy táblát, és felkeveredtünk az autópályára közvetlenül Szarajevó előtt, ami 5,4 KM (nem kilométer, hanem Konvertibilis Márka)-ba fájt. Itt azért, még érezni, hogy a balkánon vagyunk, piknikeznek, biciklit szerelnek a leállósávban az út terelésnél a melósok pedig csak a konténerek árnyékában alszanak. Végül megérkeztünk Szarajevóba, elfoglaltunk a szállást, amit kinéztünk közösen és felcsörögtem a csapat első hullámát, a 3 autót akik előző este elindultak. Úgy volt megbeszélve, hogy ez az első etap, itt találkozunk, mert motorral nem akartunk hosszabb távot 1 seggel megtenni. A kollégák sajnos már tovább indultak, sőt meg sem álltak itt, így első alkalommal elkerültük egymást. Mi bevetettük magunkat a belvárosba, mely elsőre egy igazi poszt-szocreál sétálóutcával kezdődött, de szerencsére kitartásra buzdítottam a többieket, és hirtelen, egyik utcáról a másikra beérkeztünk az iszlám belvárosba. Az érdekes ázsiai hangulatú kis utcák, bazársorok, mecsetek, egy pillanatra elfeledtették velünk, hogy még Európában vagyunk.

"POLGÁRHÁBORÚ, FEHÉR TÜSKÉK ÉS PIVO"​

Ezután felmentünk a völgy felett lévő néhai vár romjaihoz, amely feltehetően szintén a polgárháború áldozata lett és azóta is felújításra vár. Innen érdekes és szép kilátásunk nyílt a völgyben fekvő kis városkára és környék hegyeire. Város szerte mindenhol látni lehetett a fehér tüskéket, amik az ég felé mutatnak, mely mind 1-1 a polgárháborúban elhunyt civilnek szolgál emlékül.  Este egy autentikus vacsora, egy korsó Sarajevsko pivo elfogyasztása várt ránk, majd eltettük magunkat másnapra.

 

Reggel korán elindultunk és nyugat felé vettük az irányt, a Mostar táblát követve. A táj itt már határozottan pofásodott, ahogy azt a barátunk, aki velünk tartott, mondaná, végül elérkezett az út fénypontja: a Neretva völgye. Tényleg olyan szép, ahogy azt az útikönyvek írják, a zord sziklafalak között kis kanyargós út vezet át az azúr kék folyó mellett. Mivel egyfolytában nézelődtünk, meglepően gyorsan leértünk Mostarba, szerencsére még délelőtt, bár már ekkor is rekkenő volt a hőség. A belvárosban csavarogtunk egy kicsit, végül a hőség elől először a Neretvához menekültünk, amiről azt olvastam, hogy nyáron a legnagyobb hőségben sem melegszik a folyó vize 10-15 fok főlé, mert annyira gyors folyású. Ezt a tényt pár perc után a lábunk igazolta, mert majdnem zsibbadásig hűlt. Amikor megláttuk, hogy épp a kenyerét kereső fiatalember épp ugrani készül, átállítottam sorozat kép készítésre a készüléket és nyomva tartottam a gombot, bár az időközt állíthattam volna kisebbre is.

Ezután étterembe menekültünk, hogy magunkévá tegyünk ismét egy bosnyák lakomát. Kora délután, amikor tovább indultunk Mostartól a tenger felé elértük a hét csúcs hőmérsékletét, az autó 41,5 °C-t mutatott. Szinte kibírhatatlanul perzselt a nap, de bíztunk benne, hogy a tenger majd enyhíti a forróságot. A legforgalmasabb határátkelőhelyen rettentő nagy sor volt, így jött a B-terv, volt a térképen egy másik út, ami a bosnyák tengerpartra visz le. Eleinte vállalható szélességű volt, majd amilyen a szerencsénk, szépen másfél sávosra szűkült, sziklákkal és padka nélkül, szemből pedig iszonyatos sebességgel érkező II-es Golfok nehezítették az előrejutást. Végül megérkeztünk Neum-ba, Bosznia egyetlen tengerparti üdülővárosába, ahol már szinte kellemes 35 °C fogadott minket és a végtelen tengerpart.

"SZELLEMHOTELEK, GOLYÓ ÉS LÖVEGNYOMOK"

Egy gyors pihenő után megindultunk délnek, Dubrovnik felé. Amikor elhagytuk a várost, elkezdtünk campingek után kajtatni. Az első az egy tipikus parcellázott, camping volt, ahol volt bőven szabad hely, de mondtuk a csajnak, hogy még körül nézünk. A többi amit találtunk, az inkább a "kiadom a kertem jó pénzért" kategóriába tartozott, mert mindössze pár száz négyzetméteres föld darab volt zsúfolásig tömve német és holland lakókocsikkal... hát ezek kevésbé voltak vonzóak, így visszamentünk az elsőbe, bár ez nem volt part menti mégis ez volt a legmeggyőzőbb. A Kupari nevű városka azonban tartogatott nekünk néhány meglepetést, amikor a lenyugvó napban a tenger felé indultunk. Egy romos szálloda... nem olyan nagy dolog, láttunk már ilyet otthon is... aztán még egy, és végül 5 hatalmas szellem szálloda látványa fogadott minket... Egészen megdöbbentő látvány volt... több ezer golyó hűlt helye, hatalmas löveg és robbanás nyomok, és egy rövid kavicsos partszakasz, ami a prospektusban látható, amit a kempingben a kezünkbe nyomtak nem teljesen így nézett ki, de ettől függetlenül úsztunk egy jót a hideg vízben.

Annyira megdöbbentett a látvány, hogy kicsit utána olvastam a dolgoknak, és kiderült, hogy Kupari az egy katonai üdülőváros volt valaha és a háborúban sérültek meg a szállodák, de mivel állami tulajdonban van az összes és ameddig az egyik romos, a másikban sem fognak vendégek nyaralni, így nem találtak még befektetőt, aki egyszerre tudna öt megaszállodát felújítani. Találtam elég sok cikket ami ezzel foglalkozik. Az eredeti terv az volt, hogy itt eltöltünk 3 napot, de nem egy szellem városba szeretné az ember a nyaralását eltölteni, így változtattunk a programon és a másnapi pihenő nap helyett Montenegróba látogattunk.

 

Éjszaka feltámadt a szél, ami nem lett volna baj, hogyha nem forró levegőt hoz dél felől. Hajnalra olyan iszonyatos forróság lett, hogy alig bírtunk megmaradni, úgyhogy korán elindultunk Bosznián át Montenegró irányába. Érdekes tájakon jártunk és egy kis hegyi úton végül átértünk Crna Goraba, vagyis a fekete hegy országba.

 

"BARNA EMBEREK, MAKADÁM UTAK, BUREK"

Kinéztünk egy kis utat, amin majd a Kotori-öblöt hátulról kerülve érkezünk meg, a szép kilátást élvezve a magasból. Mentünk mentünk, egyszer csak a jobb egyes felkiált, hogy nem jó, túljöttünk. Mondom, akkor rossz a térkép, mert nem volt kereszteződés, a térkép pedig határozottan írt egy elágazást. Megfordultunk és újból nekifutottunk, de a kereszteződésnek hűlt helye. Végül az éppen gyorshajtókra vadászó rendőröket megkérdeztem és univerzális nyelven félig szerbül, félig pantomim nyelven kommunikálva elmagyarázta nekem, amit meglepő módon értettem is, hogy be kell menni a faluba egy makadám úton és a főút alatt kell átmenni. Hm.. hát jó, bementünk a faluba, ami rettenetes lerobbant kis bányaváros maradványa lehetett, meglepően barna emberekkel és ugyan volt egy elágazás, ami egy borzadályos lakótelephez vezetett, de mivel megláttam egy sárga útjelző táblát a következő kereszteződésben, így nem ezt választottam, hanem a következőt. Visszajutottunk egy kis hátsó úton a főútra, ahonnan indultunk, végig mentünk megint az úton, de kereszteződés sehol, úgyhogy mentünk tovább erre, de végül nem bántuk meg ezt sem. Az út az öböl északi csücskében kezdett el ereszkedni és azért valljuk be, innen is szép kilátás volt. Körbe autóztuk az öblöt és megálltunk Kotorban. Sétáltunk a belvárosban és elkövettük azt a hibát, hogy vettünk egy túrós burekot. Ezzel elkezdődött a lavina, a súlyos burek függőségünk.

A hőség ismét kegyetlen volt, így tovább indultunk. Sajnos én nem vettem észre amikor hívtak a Feriék, akik valahol itt az Öbölben táboroztak le, ők a másik csapat akiket korábban említettem, úgyhogy elkerültük egymást, ezzel kudarcba fulladt a nagy közös 123-as találkozás a tengerparton. Hercegnovi mellett találkoztunk egy éppen szintén vakációját töltő egyetemi barátunkkal, aki megvendégelt minket egy kólára. Kicsit hűsöltünk és trécseltünk, majd visszaindultunk a kempingbe. Még Montenegróban ettünk egy útszéli kis étteremben egy vacsit, majd folytattuk utunkat. A horvát határ után szirénázva kiszedett minket a sorból egy rendőrautó. Azt hitte albán csempészek vagyunk, de nem mi voltunk azok akiket keresett, úgyhogy tovább engedett. Vettünk egy hatos sört és kiültünk a partra, úsztunk egyet és néztük a naplementét a szellem hotelek között.

"ÉHSÉG - HŐSÉG - DUGÓ - PLITVICA"

 

Másnap indulás tovább Split irányába. A hőség ma sem kímélt minket. Dubrovnikban egy rövid városnézés után folytattuk a mozgó szaunázást. A tenger gyönyörűen csillogott a szikrázó napsütésben, de az út mentén egy egy árnyékos helyért ölni lehetett. Kora délután, amikor már az éhség és a hőség is elviselhetetlenné vált, elkezdtünk útszéli parkolókat keresni és végül egy kis tisztáson Makarskától nem messze megálltunk és elfogyasztottuk az ebédet. Épp konyha meleg lett minden a csomagtartóban, de biztos ami biztos rádurrantottunk még egyet, a hengerfejen. Folytattuk az utat és Split után ismét elkezdtünk kempingek után kajtatni. Itt már nem volt akkora szerencsénk, mint korábban, ugyanis az első kettő kemping tele volt, ráadásul elég sok bosszúságot is okozott a Trogir környéki dugó a rekkenő hőségben. Végül alsó Seggem... őő Segetben találtunk egy kis kempinget, ami nem is volt olcsó, meg zajos is volt, de a lényeg, hogy csobbanhatunk egyet rövid határidővel. Úsztunk és görögtünk is. Másnap pihenő nap, söröztünk és döglöttünk egész nap. Utána folytattunk utunkat Zadar felé, útközben a Krka nemzeti parkot megcsodáltuk, sétáltunk egy nagyot a vízesések között és csobbantunk is a végén.

 

Majd vissza a jól megszokott mozgó szaunánkba és felmentünk a Zadari félsziget csücskébe, ahol találtunk egy egész vállalható kempinget, és éltünk egy kicsit függőségünknek, ettünk húsos burekot is a faluban. Este megnéztük a naplementét, aztán sétáltunk a helyi sétányon, szokásos fagyival a kézben. Másnap irány a Plitvicai tavak, ahol ismét sikerült egy szép napot eltölteni a gyönyörű tavak és vízesések között.

 

 

"ESŐ, JÉG, VILLÁM, BUREK, SÖR, BÚCSÚ"

Utaztunk a kis utánfutós busszal is, meg hajóztunk is egyet a már nem emlékszem mi a neve tavon. Amikor kora délután slattyogtunk vissza az autóhoz, gyanús hangok törték meg a csöndet és az egyre feketedő felhők egyértelmű jelei voltak a közelgő viharnak. Motoron talán annyira nem jó hír, de talán kicsit enyhébb lesz az idő. Innen, kb. 80 km a tenger és gondoltuk, hogy még egy utolsót csobbanunk, ha nem lesz ergya az idő. A tavaktól megy egy kis út a közeli főút felé, amivel le tudtunk volna vágni pár kilométert, de ezt az utat ismét nem találtuk meg. Ahova írta a térkép ott nem volt kereszteződés, szóval nem sikerült a levágás, ami ezúttal a szerencsénket is jelentette. Visszaindultunk ahonnan jöttünk. Utána meg-meg álltunk, hogy mikor szakad le az ég, hogy a motoros kolléga fel tudja venni az esőruháját, de mindig az volt a konklúzió, hogy még ne. Aztán amikor már tényleg csepegett az eső megálltunk egy pár percre átöltözni és ezzel ismét nyertünk egy kis időt a vihar előtt, igaz ezt mi akkor még nem tudtuk, hogy mekkora szerencsénk volt. Ahogy mentünk tovább, gyakorlatilag szürke függönyként lógott előttünk az eső lába, de amerre az út kanyarodott csak-csak kisütött a nap és a nagy eső elkerült minket. Beértünk egy kis faluba, ahol a helyi parasztok a fejüket fogva nézték a pusztítást. Egy iszonyatos jégverés tombolt végig pont előttünk, minden fát és terményt szétvert és az út szélén még halomban állt a jégdara. Aztán kisütött a nap és gőzölgött az aszfalt, hiszen pár perce még 35 fok felett volt a hőmérséklet, az eső után meg 18 fokot mértünk. Ezután jött még egy furcsa jelenség, amilyet még én nem láttam. A vihar után néhány kisebb fátyol felhő suhant a nagyobbak után, de szikrázóan sütött át rajtuk a nap és az eső sem esett már. Ekkor egy akkorát villámlott a semmiből, ezekből a foszlányokból, hogy egy pillanatra elállt a szavam. Ezt hívják derült égből villámcsapásnak azt hiszem... Haladtunk tovább, végül beértünk egy kisvárosba. Itt már ismét visszatért a szabvány meleg és megálltunk az esőruhát levenni. De megakadt egy Pekarna-n a szemünk. Összenéztünk. Egy burek? Jó! de sajnos S Mesom, vagyis húsos nem volt, csak Sir, vagyis túrós, de az is jól esett. Végül átértünk a hegyeken és megpillantottuk ismét a tengert, ami érezhetőbben zabosabb volt az elmúlt pár óra légköri jelenségei miatt, sőt a parton végig is esett a nap folyamán az eső. Ismét alkonyodott, végül viszonylag nagy szerencsével találtunk egy kis öbölben Senj városától északra egy kempinget, ahol tudtak szorítani nekünk egy kis helyet. Ittunk egy welcome Karlovacko-t, és úsztunk egyet a vízben, aFmi az eső miatt botrányosan hideg volt. A furcsa az volt, hogy a különböző sűrűségű vizek nem keveredtek, és ahogy beljebb mentünk a félméteres mélységben már kifejezetten meleg volt a tenger vize a lábunknál míg a felszín hideg volt. Lefekvés előtt ittunk még egy búcsú sört és ágynak, pontosabban hálózsáknak dőltünk. Nem volt azonban egyszerű éjszakánk. A szél feltámadt és hajnali kettő körül az eső is eleredt égzengés kíséretében, de szokás szerint nem esett sok eső, szinte semmi. Reggelre hűvös lett és nagyon erős szél is fújt. Kimentünk az öbölbe megnézni a zabos tengert, amit a hegyek felől fújó szél igen csak megtáncoltatott. Kifizettük a szállást, bepakoltunk és elindultunk. Hiba volt, mert elfelejtettünk valamit, de az majd később kiderül, könnyes búcsút vettünk a dühödt tengertől.

"NÉZD CSAK AZÉRT MEG! - AZTA! TÉNYLEG NINCS MEG!"


Végül a gyors utat választottuk: hazáig sztrádán. A fizetőkapuknál ugyan több kilométeres sor állt, de mivel nekünk egy fabatkánk sem maradt, így kártyával fizettünk, ahol szinte senki nem volt így a több órás várakozást megspóroltuk magunknak. Hazafelé a rettenetes erős szél és egy rövid szakaszon eső is nehezítette a dolgunkat, de végül megérkeztünk hazánkba, több mint 2000 km megtétele után. Barbi szülei egy jó babgulyással várták a fáradt csapatot, kicsit meséltünk és sztoriztunk, majd tovább indultunk Bp. felé és végül megérkeztünk haza a balkáni körutunkból. A sietségnek és az egész heti fáradtságnak meg lett a gyümölcse, ugyanis csak hetekkel később tűnt fel, hogy nincs meg a személyi igazolványom. Mondom biztos kiesett valahol, keresem, nem találom sehol... Aztán Barbi mondta, az övé biztos megvan, de a helye üres volt... ekkor kezdett gyanússá válni a dolog. Összeállt a kép. Felhívtam Ádámot, Te nézd már meg a személyidet, hogy megvan-e?! Biztos megvan, mondja magabiztosan. Nézd csak azért meg... Azta... Tényleg nincs meg. Sikerült 2 héttel később észrevennünk, hogy az utolsó szálláson elfelejtették a személyi igazolványainkat visszaadni, amit letétbe otthagytunk. Úgyhogy most a google translate horvát funkcióját kihasználva folytatok diplomáciai kapcsolatot a dalmátokkal, egyelőre nem sok sikerrel, de reméljük előkerülnek az igazolványok.

 

 

A túra összességében nagyon látványos volt és sok szépet, érdekeset láttunk. Bár Horvátország iszonyatosan drága lett az utóbbi években, mégsem volt olyan horribilis a túra költségvonzata és bár a szervezés nem volt mindig zökkenőmentes, tekintve, hogy nem volt szervezés, így néha voltak nézeteltéréseink, de végül a tenger és a sör kiengesztelt minket az egész napos szaunázásért. A túra legdélebbi pontjáról pedig, ismét egy kis emléket hoztunk haza, a kocsi "már láttam" üvegén ott díszeleg Montenegró címere. A teljes képgaléria itt tekinthető meg.