• W123 Club Hungary

Műszerfal világitás átszerelése LEDesre - Batman2

Kiszedtem a müszerfalat, szétszedtem és az ízzók helyébe, a polaritást is figyelembe véve, a megfelelő előtétellenállás alkalmazásával LEDeket forrasztottam a nyákra. A LEDeket beállítottam a megfelelő irányba és távolságra, hogy lehetőleg az egész jelző bura felületét megvilágítsák, majd ragasztópisztollyal rögzítettem is a megfelelő szögbe állított LEDeket. Így biztosabban nem válnak el a forrazstások és nem is mozdulnak el a LEDek. A töltés jelzőnél az ízzó egyben a gerjesztőáramot is szolgáltatja a generátornak (kb. 200mA), a LED-pedig messze nem fogyaszt annyit, mint egy ízzó, így tehát ott a LEDdel párhuzamosan elleállásokkal kellett pótolnom a szükséges fogyasztást. Itt figyelni kell a pót-ellenállások teljesítményére is, és hogy szabadon le tudják adni a keletkező hőt 3-4W !! Mindegyik LED a jelző burának megfelelő színű, kivéve a távolsági ibolyás-kék jelzés, mert az annyira sötét búra, hogy a kék LED fényét is alig engedi át, ott egy darab 3mm-es fehér LED van. Az index, a fékkopás, a kézifék és fékfolyadék szint, valamint az utánfutó visszajelző izzó is minden bonyodalom nélkül helyettesithető LEDekkel. A műszerfal világítást is kétszer 3db, jól beállított fehér LED biztosítja. Itt is figyelni kell már az ellenállások teljesítményére is kb. 0.5-1W ! Az izzitás visszajelző egyelőre maradt izzó, mivel az külön foglalatban van a műszerfaltól, de minden bizonnyal az is probléma mentesen lecserélhető egy narancssárga, vagy sárga LEDre.

LEDekkel megvilágitott műszerfal:


135 megtekintés0 hozzászólás