• W123 Club Hungary

Szabó Miklós

A gépek és autók szeretete családi hagyomány, így ez alól én sem mentesültem. Sokakkal ellentétben nem volt nálunk Mercedes a családban gyerekkoromban (Trabant, két japán és egy Peugeot), így nincs ilyen mentségem. :) A W123 egy viszonylag hirtelen jött váltás, mind korban, mind szemléletben a korábbi családi gépparkhoz képest, az egyetem első éveire datálódik, ekkor már pár tízezer km-en túl voltam a családi „bigblock” Swifttel (1.6 sedan, LPG), erősen érlelődött egy saját jármű gondolata (csak a gondolat, lévén keret az nem volt rá). Egy barátomnak ekkor volt egy fehér, mostani szemmel viszonylag romos 240D-je, ami minimál karbantartással akkor is lehúzott vagy 2-3 évet napi járósként, majd utána még két műszakit, és két tulajt kiszolgált, a 2010-es évek legelejét írtuk ekkor. Ezzel párhuzamosan sikerült a Csikós-cikkekre rátalálnom, mely komoly függőséget okozott, és rövidesen fejből tudtam az összeset. Az említett barátommal karikáztam Budaörsön 2012 őszén, amikor hirtelen ötlettől vezérelve egy ismerőséhez beugrottunk pár szóra, ahol kiderült, hogy éppen van egy eladó, szintén fehér, 240D, apró pénzért, persze bőven feltámasztandó állapotban (szemmel látható, és nem látható rozsda, mechanikai terén látványos elhanyagoltság). Mivel ekkoriban a típusismeretem kimerült a benzines és dízel motorok megkülönböztetésében (egyéb autók csavarozása azért nem maradt ki, meg pár Simson összerakásán túl voltam már azért…), így egy zseblámpás párperces körbejárás után (4 hónapja állt egyhelyben akkor az autó, még sötétben sem volt egy kimondottan bizalomgerjesztő darab) megérett a gondolat, hogy márpedig ez az én lehetőségem, és nem szeretném elszalasztani. Egy közepesen drága okostelefon árát sikerült rá összekaparni, pár nappal később egy feltöltött akkuval, és öt liter gázolajjal támadtunk, mondván, ha beindul, akkor meg is veszem. Pár perc küzdés (izzít, izzít, teker, nagyon sokat teker, mit tudtam még akkor bármi egyébről) után azért beindult, még kevés hengerrel is, de ment. Próbakör nélkül vettem meg, a kertből is az előző tulaj állt ki vele.

2012. december, megvétel

A hazafelé úton kiderült pár érdekesség: például nem ment. Nagyon nem, a másik 240D-hez képest sem, de erről majd később. Rázott az eleje, de nagyon, úgy 30 felett. Sebaj, 12 km-t kellett megtenni összesen. Otthon aztán olajcsere, rázás megkeresése következett, és a sok, korábbi tulajok által elkövetett aljasság, és mulasztás megszüntetése, azt hiszem, ez utóbbiakon nagyjából túl vagyok 6 év alatt. Rövidesen következett egy műszaki vizsga, majd eleinte óvatosan használatba vettem, és természetesen elindult a javulás útján: megismerkedtem közelebbről a technikával, szelephézagot állítottam (innentől akár másodikra is beindult nulla fokban…), a többedik olajcsere (1000km-en belül) után nagyjából vállalható folyadék jött le olaj helyett, kezdett a motor magára találni, de még mindig erősen harmatos volt a korábbi tapasztalatokhoz képest. A tavasz folyamán egy unalmas délutánon egy csavarhúzóval böködve az olajsarat a blokkon, feltűnt egy felöntött szám rajta: 615. Itt fogtam gyanút, hogy hiába a 240D típusjelzés, meg a 616 912 kezdetű motorszám, itt valami csavar van: ez nem azért nem megy, mert nagyon döglött a 240D, hanem azért, mert nagyon döglött a 200D…. (fordulaton ment három henger, úgy 30 lóerő lehetett talán).

2013. tavasz

Nyárra (2013) sikerült eljutni egy lakatoshoz, így az emelőbakok környékén megszűnt pár nem oda való luk, bár a kaszni koránt sem volt még hibátlan, legalább nem látszott 5 méterről a fémhiány. Nagyjából az ősz folyamán jutott el odáig, hogy ha nem is napi-, de heti rendszerességgel használós, elsődleges jármű lett belőle (hétköznap biciklivel, néha motorral jártam), ekkor már egy nagyobb körön túl volt a nyár folyamán, megnéztük a tengert… (igen, öten, a halál döglött 200D-vel). Következő tavasszal a motor problémákon sikerült úrrá lenni, nem sokkal később beépült egy ötös váltó, egy hosszabb difivel, így az autópályák sem vészesek, 100nál 2500-at forog. Közben ezer apróságon sikerült felülkerekedni, egyszer ránéztem a fékekre hátul (tárcsák, betétek, fékcsövek) az évek folyamán, felkerült egy féknyereg előre, majd egy szett tárcsa, betét, kopásjelző, természetesen új folyadékkal, valamint kiszavaztam hátulról a törött rugókat, és az alibiből jelen lévő gátlókat. Innentől sok érdemleges nem történt, kergetjük a végtelent, természetesen a szükséges karbantartásokkal, de nem vattában, garázsban simogatva, hiszen napi használatos, járós autó (azért nem gyilkolom minden reggel a dugóban, dolgozni biciklivel járok). Valószínűleg szép, OT-s autó sosem lesz belőle, de nem is ez a cél. Hat év alatt közel 110 ezer kmt gyűjtöttünk eddig, köszöni, jól van, működik…

2017. tavasz

2018. nyár

Ilyenkor felmerülhet a kérdés, hogy miért küzdök egy lassú, zajos, az átlag 3 éves Swiftnél némiképp karbantartásigényesebb autóval minden nap, és főleg, miért ezzel járok külföldre is? A válasz egyszerű: ülök eleget mindenféle modern műanyag moslékban, hitvány belsővel, hitvány futóművel, üzemórás technikával, és semmi kedvem ahhoz, hogy ezekért még pénzt is adjak. Egy átlag autóhoz képest itt van fék, van futómű és vannak anyagok beltérben, valamint a technika még a még oly alapos átlagmagyar karbantartás mellett is lehúz több évet, még így 30-40 év után is. Ezen az autón kétszer nem kell semmit megcsinálni, már ha elsőre sikerül jól: amit eddig javítani kellett rajta, az jórészt elhanyagoltságból fakadt (20 évig senki nem cserélt fékfolyadékot például), nagyon kis mértékben elhasználódásból(egy szett fék, két gátló, két gömbfej, és kb három szilent az eddigi mérleg), és sajnos volt példa szerelési hibára is, akkor járt utoljára szerelőnél… Cél? Használni, így az élmény minden nap megadatik… :) Kicsit hosszú lett, köszönöm a türelmet. :)


Ui: ne vezessetek róla excel táblát, úgy sokkal olcsóbb lesz… :)


Pár kép:

2018. ősz

2018. ősz

2018. december

118 megtekintés
AUTÓINK

Társaságunkban megtalálható gyakorlatilag a teljes 123-as paletta, a kombitól a kupéig, a benzinestől a dieselig, a pirostól a zöldig. Sokan közülünk már az újabb típusok felé is eltolódtak, akadnak 190-esek és 124-es járművek is.

GDPR

GDPR-unk létrehozásakor az egyszerűségre törekedtünk. Ha megjelensz bármilyen club-os rendezvéneny azzal automatikusan elfogadod, hogy bármikor készülhet rólad fotó, videó vagy bármi amit közzé is tehetünk. 

  • Grey Facebook Icon

© 2019 Mercedes Benz W123 Club Hungary. A régi weboldal ide kattintva érhető el.