• W123 Club Hungary

W114 és W115 futóművének javítása, felújítása - SGabo

A 114-es és 115-ös első futóművének nagy előnye, hogy gyakorlatilag kompletten kivehető az autó alól és minden javítási munka elvégezhető rajta kényelmes körülmények között. A kiemeléshez kell egy jó emelő, bak, vagy egyéb ötletes szerkezetek, hogy az alább leírt lényeget meg lehessen valósítani.

A kiszerelés

Amit feltétlenül tudnunk kell, az az, hogy a motort a bölcsőnk tartja. Így tehát célszerű első körben a motortartó bakoktól elengedni a két kis szárnyat, illetve ha van, akkor a lengéscsillapítókat és az első bakot is. Ezután kössük le a kormányösszekötő rudakat, vegyük le a féknyergeket és gyakorlatilag készen is vagyunk az emelésre. A motort rögzíthetjük felülről, vagy csápos emelőnél esetleg visszaengedhetjük egy tartóoszlopra. Sima aknában jól emeljük meg, bakoljuk alá, majd ahogy engedjük lefelé, a motor felülése után azonnal bakoljuk alá a kasztnit is. Ezután a futómű szépen leereszthető. Ha az emelés nem túl magas, akkor célszerű a kerekeket is levenni. Figyelem, kétemberes a dolog!

A leeresztéshez a négy rögzítési pontban található csavarokat kell kiszedni, de előtte ne felejtsük el a stabilizátor rudat és a lengéscsillapítókat is eloldozni magától a kasztnitól (a stabilizátor lengőkar felöli pálcikás rögzítőcsavarjait 90%, hogy nem  lehet szétszedni, egyszerűbb, ha félbevágjuk flexxel). Miután elvált a kasztnitól az egész szerkezet és kiemeltük alóla, szedjük ki a felső lukakból a csavarok anyáit és jól pucoljuk ki a a nyílásokat. Nagy valószínűséggel tele lesz rozsdával és sárral. Üregvédelem, festék, javítás, állagmegóvás a kötelezően elvégzendő feladat.

Az előnnyel általában párosul hátrány is, ez jelen esetben abban nyilvánul meg, hogy a keret a kasztni mozgása következtében folyamatosan csavarodik, így a négy gumiszilent nagy valószínűséggel mehet a kukába. Lágysága vagy netán teljes megsemmisülése esetén az autónk eleje táncol az úton, nagyon érezni a határozatlanságot. A javítókészletben benne van minden, ami a cseréhez szükséges, csavarok, gumiszilent, műanyag tányér, távtartó és a speckó anyák. A gumikat bányásszuk ki a bölcsőből, ha esetleg nem estek ki maguktól.

Ha már itt tartunk, akkor esetleg érdemes a motortartó bakokat is kicserélni. Lángpisztollyal rámelegítünk a két-két csavarra és már jön is kifelé. A melegítés nélkül esélyes egy beletörés. A bak alatt van egy lemezke, azt is szépen pucoljuk meg, mert az általában nincsen benne a készletekben.

A segédkormánymű nagyszilentje is szabaddá vált a kiszerelés során, így annak is nyugodtan essünk neki, mert a kormánymű holtjátékáért általában ő a legnagyobb felelős. Nagycsavart ki kell tekerni, majd csavarhúzóval vagy valami hosszú vágóval megkeresni a két gumiszilent összeillesztését és a felsőt felfelé, az alsó lefelé kivesszük őket. Ezután, célszerű picit megreszelgetni a belsejét, hogy az esetlegesen belerohadt gumi és fémdarabok később ne okozzanak gondot, ha ismét cserélünk. Bár erre nem mostanában lesz szükség. Mehet vissza az új szilent, melynek készletében általában benne van a két gumihenger, a nagycsavar, az anya és a tetején lévő kis porvédő lemezke is.

Térjünk vissza a keretünkhöz. Elsőként szabaduljunk meg a stabilizátor rúdtól. Mivel az állólámpás talán legrosszabb konstrukciója, ennek megfelelően a szétszedése általában flexet vagy vasfűrészt igényel. A közepén található távtartó henger ugyanis úgy rárohad a csavarra, hogy gyakorlatilag eggyé válnak és azt ember többé szét nem választja. A javítókészletben benne van minden, úgyhogy nyugodtan vágjuk ketté középen az egészet, majd a stabrúd végéről szintén vágjuk le a menetes szárat és a szerkezet már szabad is. A lengőkarban maradó részt ráérünk majd akkor kiszedni, amikor a lengőkar már le lesz bontva teljesen, sokkal kényelmesebb úgy.

Következő lépésben vegyük elő a rugóösszehúzónkat és húzzuk össze a meneteket. Bátrabbak összespaniferezhetik a két lengőkart is, de én maradok inkább a biztonságos megoldásnál. Belső rugóösszehúzó szükséges, a külső karmossal nem célszerű nekilátni. Miután megvagyunk, konstatálhatjuk, hogy a rugónk nagy valószínűséggel törött. Nekem eddig minden autómon le volt törve a rugó alsó egy menete, de negyven éves autókról beszélünk, csodák nincsenek. A rugó összehúzása után engedjük el a felső lengőkar két csavarját. Ezek általában könnyen ki is húzhatóak, ha esetleg mégsem, akkor melegítsük meg ezeket is, majd kalapáljuk ki. Extrém esetben én egy dekopírfűrészt szoktam használni, amibe fémvágó kést rakok és üregelő spray-vel felfegyverkezve a lengőkar két oldalán elvágom a csavart. Bár ez utóbbi brutálisnak tűnő megoldás inkább az alsó szokott előkerülni. Ha tehát kint van a felső lengőkar, akkor picit megemelve a keretet szépen kiemelhető a rugó, amit szét is engedhetünk. Ugyanígy járjunk el a másik oldalon is.

Ha a rugók kint vannak, akkor a felső lengőkar gömbfejét oldjuk ki. Nem kell ütni a menetet, nem kell kinyomó sem általában, csak a jó öreg melegítőpisztoly. Miután felhevítettük, pár apró, a házra mért ütés hatására, kiesik a helyéről. Ugyanígy szét tudjuk szedni az alsó gömbfejnél is a csatlakozást. Ezután fordítsuk a hátára a „beteget” és küzdjünk meg az alsó lengőkarokkal is. Általában az anya lejön, a kis excenteres alátét is, de a csavarok már tudnak meglepetést okozni. Az idők során a csavar és a szilent fém perselye olyan szinten összerohad, hogy gyakorlatilag a két fém elválaszthatatlan lesz egymástól.

Ha esetleg a csavart ki tudtuk belőle húzni, akkor az egyik oldali szilent fejét levágva ki lehet préselni a másik irányba mindkettőt, de ha a dekopíros módszerrel vandálkodtunk, akkor nem marad más hátra, mint a hőpisztoly. Jól felmelegítve a szilentet, bele tudunk  ütni valami komolyabb csavarhúzót és, ha elég mélyre ment, akkor ki lehet fordítani. Ha a levágott csavar körül megpucoljuk a gumirészeket és rá tudunk fogni svédfogóval, akkor sokat lendít a dolgon egy körbecsavarás is, így könnyebben kifordul a helyéről.

Ha az egyik kint van, akkor a másik már könnyen kipréselhető. Természetesen itt is működik, ha levágjuk az egyik fejér és egy irányba kipréseljük mindkettőt. A két szilent illesztésénél nagy valószínűséggel már megindult valami rothadás, ezért célszerű a belső felét egy gömbreszelővel simára reszelni, majd valami felületkezelő anyaggal befújni. A már említett stabrúd ittmaradt részét is távolítsuk el a lengőkarból.

Nos, a futóműből már csak a tengelycsonk maradt, amiről a kormánycsonkot le lehet csavarozni. A fékcsőtartó lemezke füleit óvatosan csapkodjuk el a csavartól. Azért óvatosan, mert ez a lemezke már alig kapható, a gyári meg elég drága. Ha nagyon el van rohadva, akkor viszont így is úgy is cserélni kell. Ha ez megvan, akkor nyilván csavar ki, majd fogjuk be a maradékot egy satuba és szedjük le a külső kupakot. Vigyázzunk a kis zajszűrő lemezkére, oldjuk ki az imbuszfejű rögzítőcsavart és a patkóanyát tekerjük le a csonkról. Ekkor kiesik egy kis virágalakú zsírzólemezke és a külső csapágy görgős része. Húzzuk le a csonkról az egész agyat.

Én a csonkot is le szoktam üvegszemcsével fújni, ehhez a csonkot magát betekerem mindig papír maszkolószalaggal, majd ezt a kötést után áttekerem még szövetszalaggal is. Ez a kötés még a horganyzást is kibírja, semmi baja nem lesz. A porvédő lemez általában nullára van rozsdásodva, ha mégsem, akkor nagyon vigyázzunk és örüljünk, mert utángyártott nincsen, csak a hátsóból, ennek megfelelően borzalom áron fut. A három csavarja kis pici tizes fejű, így a kiszedés előtt pirítsunk oda neki a gázlámpánkkal, mert különben óhatatlanul is bele fog törni valamelyik. Nekem még így is sikerült beletörnöm mindig egyet-egyet.

Az agyat is szétkaphatjuk még, főleg ha szimmeringet, vagy netán csapágyakat és féktárcsát akarunk még cserélni. A belső felében 6db imbusz csavar tartja az egészet egybe, ezeket kioldva, óvatos kalapácsütésekkel szétborul a maradék cucc is. Mehet a csapágycsere, és jöhet az új szimmering.

Gyakorlatilag az első futóművet ezzel szét is szedtük elemeire. Felületkezelésnek én egy üveggyönggyel való fújást, majd vagy egy festést, vagy egy porfestést szoktam alkalmazni. Ez utóbbitól sokan óckodnak, de ha normálisan elő van készítve, akkor nagyon szépen meg lehet csinálni és az esetleges lepattanás is tökéletesen javítható. De ha tutira akarunk menni, akkor viasz a belsejébe, majd egy erős fényezés a külsejére.


Az apróságokat le szoktam sárgahorganyozni, az is örökéletű lesz esetünkben.

Az összeszerelés

Préseljük bele az összes lengőkarba a szilenteket. Az első és a fölső lengőkar szilentjei nem felcserélhetőek! Célszerű egy kis zsírral bekenni a gumihengerek külső felét.

Aztán rakjuk össze az agyat, passzintsuk bele az új csapágyakat, majd a szimmeringet és csavarjuk rá a féktárcsát. Itt ügyeljünk arra, ha a gyári csavarokat használjuk, hogy menetrögzítővel pöttyintsük meg a csavarokat. Elég a kék Loctite (piros flakon, kék folyadék). Ha ez megvan, akkor odafigyelve a megfelelő mértékű és minőségű zsír bejuttatására, toljuk fel az agyat a helyére.. Én SKF zsírt használok, ami ugyan nem a legolcsóbb, de szerintem a legjobb választás. Ha az agy összeállt, mehet bele a külső csapágy görgős része, majd a kis virág alakú lemezke és az patkóanya. Jól húzzuk meg (nem kell megtépni!), majd rögzítsük az imbusz csavarral. Ezután mehet bele a kis zajszűrő rugó és végül a kupak. Ez utóbbit vizsgáljuk át, nehogy lukas legyen. A leszedésnél a nagyon rohadt példányok könnyen átlukadnak, célszerű újat venni rá.

Ha ezzel megvagyunk, akkor jöhet a kormányzócsonk, szintén menetrögzítős csavarral. A kis rögzítőfülek igencsak el tudnak anyátlanodni a fékcsőtartón, úgyhogy emiatt célszerű a rögzítőt használni. Ha ez megvan, akkor mehet rá az alsó lengőkarra. Ezen, ha gondoljuk ki lehet cserélni az alsó gömbfejet, nem túl nagy összeg, de kell hozzá egy prés, amivel ki lehet nyomni. Ha ezzel megvagyunk és jól meghúztuk a csavart, akkor mehet vissza a helyére az alsó lengőkar.

Ezután rakjuk fel a felső lengőkart is. Ennek a gömbfejét lehet cserélni, de gyakran a jó cikkszám ellenére, rossz gömbfejet kapunk. Ha a lukak helyzete nem stimmel, akkor semmi esetre se fúrkodjunk újakat, reszelgessük a régieket, hanem vigyük vissza és cserélgessük addig, míg jó nem lesz. 10.9-es csavar és már fent is van a helyén. Ha nem ítéljük rossznak, akkor csak szedjük le a gumisapkát, rakjunk bele új zsírt, majd kapjon egy újat a sapkából. Gyárilag csak komplett új felső lengőkar létezett, az ára egy vagyon, de még az utángyártottnak is.

Ezután rakjuk be a keretbe az új rugósapkát (vagy a régit, ha nem volt kivégezve) és rakjuk be a rugót. Mehet a helyére a felső lengőkar is. Nyilván a másik oldalon ugyanez az eljárás. Miután fent van mindkét oldal, szereljük fel a stabilizátor rudat is és az egészet toljuk vissza az autó alá. Új bakok a keretre,  új mutterok szintén be a lukakba, porvédősapka, majd mehet fel az egész a helyére.

A kormányműnél célszerű kicserélni a lengéscsillapítót, nem egy horror összeg, de a kormányzás komfortját és biztosságát nagyban emeli. Ha megtehetjük, akkor az összekötőket is cseréljük. Persze eddigre már jócskán benne vagyunk e pénztárcába, így a döntés mindenkinek a sajátja.

A stabilizátor rudat az új szilenttel tegyük vissza a kasztnira, engedjük rá a motort a keretre, rögzítsük a csavarokkal. Ne felejtsük el a jobboldali tetejéről a hővédősapkát és ha vannak, voltak, akkor a lengéscsillapítókat.

Íme pár alkatrész gyári illetve jó minőségű utángyártott cikkszáma (FEBI). Ha valakinek egyik sem felel meg, akkor is tud ezekkel a cikkszámokkal kopogtatni a boltokban, majd lehet kérni más gyártámányt.

rugó gumitányér FEB 01306 alsó lengőkar szilent, egy darab 01686 alsó lengőkar szilent, készlet 01692 felső lengőkar szilent, egyoldalas készlet 01693 felső lengőkar szilent, teljes készlet 01695 felső lengőkar szilent, egy darab 01698 kormányösszekötő rúd (2db kell!) 01717 középső kormányösszekötő 01729 felső lengőkar kompletten 03935 és 03936 futóműkeret szilent, egy darab 04348 futóműkeret szilent, készlet 04347 stabilizátor rúd szilent készlet 07568

Röviden ennyi lenne a csere. Mivel hobbiból készült az írás, ezért ez csak egy ötletnek számít, semmiféleképpen nem gyári műveleti leírásnak, ezért felelősséget nem is vállalok semmiért.

A hátsó futómű gyakorlatilag megegyezik a későbbi W123-as típuséval.

A biztonság az első, jó szerelgetést!

54 megtekintés
AUTÓINK

Társaságunkban megtalálható gyakorlatilag a teljes 123-as paletta, a kombitól a kupéig, a benzinestől a dieselig, a pirostól a zöldig. Sokan közülünk már az újabb típusok felé is eltolódtak, akadnak 190-esek és 124-es járművek is.

GDPR

GDPR-unk létrehozásakor az egyszerűségre törekedtünk. Ha megjelensz bármilyen club-os rendezvéneny azzal automatikusan elfogadod, hogy bármikor készülhet rólad fotó, videó vagy bármi amit közzé is tehetünk. 

  • Grey Facebook Icon

© 2019 Mercedes Benz W123 Club Hungary. A régi weboldal ide kattintva érhető el.